2013. augusztus 13., kedd

Delphine de Vigan - No és Én

Hogyan találtam rá: Egy könyves csoportban a fb-on.

Tartalom: Lou tizenhárom éves, látszólag mindene van, szülei, szobája, számítógépe. Lou intellektuálisan koraérett, két osztállyal előrébb jár, mint kortársai. Lou álmodozó, nehezére esik megszólalni mások elôtt, és a cipőfűzője is mindig lóg.

No tizennyolc éves, senkije és semmije nincs, csak egy zötyögős kerekes bőröndje. No bizalmatlan, vad, keserű. No az utcán él. Hajléktalan.
Lucas tizenhét éves, az osztályban túlkoros, már kétszer bukott. Lucas vagány, pimasz, szép, minden lány odavan érte. Lucas egyedül lakik egy ötszobás, fényűző párizsi lakásban. 
Három különböző módon magára hagyott fiatal, akinek a sorsa összekapcsolódik.Szembeszállhat-e három tizenéves a világgal, a társadalmi realitásokkal? Vagy minden próbálkozás hiábavaló, úgyis mindig a könyörtelen valóságé az utolsó szó? 



Kritika: Volt egy idézet a könyvben,ami még most is a fejemben van.: 
„Világéletemben kívülállónak éreztem magam, bárhol voltam is, mindig kilógtam a képből, a társaságból, mintha más hullámhosszon lennék, mintha egyedül én hallanék meg dolgokat vagy szavakat, amit a többiek nem észlelnek, és süket lennék azokra, amiket ők meg a látszólag hallanak, mintha csak kívül esnék a kereten, egy hatalmas, láthatatlan üveg túloldalán lennék.”
Az ötlet nem mindennapi,hogy egy tizenhárom éves koraérett lány felkaroljon egy utcán élő hajléktalant,kicsit sem vonzó olvasmány,de ahogyan a könyv hátulján is van,miszerint 'szíven üt és elgondolkodtat' ,nagyon igaz.A három főszereplőt én egy ember személyiségei részeként tudom azonosítani,mert bár mindegyik teljesen különbözik a másik kettőtől,végig ott van köztük egy kapocs,ami össze tartja őket. Lou végig érdekes gondolatokat fogalmaz meg,olyan témákat feszeget amiket eddig senki sem,és érdekes volt egy különc szemszögéből nézni a történteket.Tetszett ahogy megalapozódott hármójuk kapcsolata,megmutatja hogy attól hogy valakinek van fedél a feje fölött,még ugyan úgy lehet magányos,és ez fordítva is igaz.
Az írónő megfogalmazása és a hosszú mondatok,amik főleg az elején fordulnak elő,néhányszor már idegtépő volt,de tetszett hogy nem fél leírni a mindennapi tragédiákat;a legapróbb szösszenetet is megosztja az
olvasóval,mert ez mind hozzájárul hogy elképzeljük azt az érzést amit át akar adni.
Én szívem szerint betenném kötelező olvasmánynak,mert rengeteg olyan esemény,és gondolat van benne amin mindenki elgondolkozhatna.A könyvet meg is filmesítették,francia nyelven.

Borító: 7/10

Kedvenc szereplő(k): Lou,Lucas
Ami tetszett: az idézetek,gondolatok.
Ami nem tetszett: a túl hosszú mondatok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése